Hihetetlen!

Kusza gondolataim forgataga... Olvasok és nem hiszem! Hideg van aztán újra nyár. Aztán egy kis suli, és újra nyár. És csak azt veszem észre, hogy nyári szünet megint! Sose lesz többé ilyenem... Milyen jó is volt az, hihetetlen.
Ez a szó: hihetetlen, üldözni fog egész életemben, ezt már most látom. Hihetetlen, hihetetlen, hihetetlen!
De nem baj, legalább lesz mire visszaemlékeznem, mikor öreg, vén és szottyadt leszek mint egy mazsola. Csak érjem meg!
Vajon van fiú lány barátság? Higgyek benne? Vagy csak ez is egy szó lesz a hihetetlen címszó alatt, mint magyarázat? Nem, én hiszek benne, én akarom, hogy nekem legyen ilyen. Tisztáztam magamban minden, mert nem akarok sáros lenni. Megpróbáljuk? Lehet, hogy fájdalmas lesz, lehet, hogy nem fog jól esni, de nem tehetek többet. Én nem olyan vagyok... és tudom, hogy te sem, és mindketten tudjuk, hogy azért mert jó volt... De most nem lehet. De valahol valamikor még igen. Talán megtaláljuk egymást. Talán nem. De semmi nem lehetetlen!
A lehetetlenről jut eszembe, a könyvírás jó dolog. Beletehetek olyat, amit nem élhetek át, de a fantázia segítségével mindenhova eljuthatok, ahova csak szeretnék, mindent megcsinálhatok, amit a való életben nem lehet. Mindent megkaphatok, amit szeretnék, és mindent odaadhatok annak, akit szeretek. Bűnös dolgokat is csinálhatok benne, átélhetem minden fájdalmát, gyönyörűségét, hiszen magam előtt látom olyankor. Ugye milyen hihetetlen?! Éppen ezért motiváljon ez, hogy mielőbb befejezhessem, és nekilássak a következőnek, amiben ugyanígy élvezeteket élvezetekre halmozva "másvilágot" lássak. Imádom az életet! Habzsoljuk nagy kanállal, ez nem tilos, és nem is hizlal.