A gondolatok...
Gondolataim közt kavarogsz, mint lágy szellő, sőt, vad vihar. De olyan nehéz elűzni, talán nem is akarom. Mert tudom, hogy a viharok után mindig feltűnik egy szivárvány, ami sok ember arcára mosolyt csal. Talán a tiedre is? Mit szólnál ahhoz, ha egyszer az ajtódon kopogtatnék? Elzavarnál? Beengednél? Oly sok mindent megbeszélhetnénk, de a távolság túl nagy. Tenni kell valamit ellene? A szívemre hallgassak vagy az eszemre?
Hello, máris itt vagyok. El kellett jönnöm hozzád, és lehet hogy maradok.
Tudom, tudom, nem láttál rég. Bármit is mondasz, szemedben a megbánás tüze ég.
Én tettre váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel.
Sajnos nem állnak össze a mondatok, én nem ide jöttem, nem ezt akartam!
Reményt kaptam csak az útra, én az örök álmodozó:
Azt, hogy minden bűnünk megbocsájtható.
