Olyan, mint egy újrakezdés? Igen. ♥

A hét első napjain... mintha nem is én lettem volna.. mintha kicseréltek, mintha összegyűrtek és eldobtak volna, mint egy régi újságot.... Mi változott meg ilyen hirtelen? Mit követtem el, hogy ez lett a vége? Miért éppen akkor..?
Ezek voltak a legfőbb és leggyakrabban előforduló kérdések a fejemben. Sajnos ilyet is át kellett élnem... De még egyszer nem.. ilyet nem..
Kedden mikor még nem beszéltem vele, és megláttam, hogy valami gond van, már akkor nagyon megijedtem. És miután elköszöntem tőle, egy elkeseredett beszélgetés után... teljesen kiborultam. Nem ettem, nem aludtam. Az iskolában is aggódtak értem. Elég volt csak arra gondolnom, hogy mi van hogy ha:
- nem látom többé (!!)
- nem látom, ahogyan mosolyog
- nem nézhetek a szemébe
- nem ölel át, és én sem ölelhetem őt
- nem érezhetem az illatát
- nem csókolhatom
- nem foghatom a kezét
Ezek másnak lehet, hogy csak apróságok, de nekem nagyon is SOK mindent jelent. És még írhatnék rengeteg mindent, hiszen akármire ránézek, csak Ő jutna eszembe.
És én ezt majdnem elveszítettem...
Mikor másnap találkoztunk.. nem igazán indult jól az eleje. Sok gondolat járt a fejemben. Még a kezét se mertem igazán megfogni, féltem hogy reagálna erre. De aztán végül is megfogtam a kezét, ezzel is nyugtatva magam..
Sétáltunk, végül leültünk egy padra, és elmondta, hogy mi a baj velem, mit is csináltam rosszul. Persze, ezeken lehet változtatni, és próbálok is, csak nehéz egy kicsit..
Aztán elsírtam magam... megint. Nem bírtam már tovább, szorosan megöleltem és kértem, hogy ne hagyjon el, mert nem akarom elveszíteni!! Soha, soha, soha!!!
Végül mondta, hogy ő is szeret engem, és találkozhatunk ezután is. És most már minden rendben lesz. (:
Micsoda megkönnyebbülés.. nem éltem volna túl, hogy ha mást is mond.. hogy ha nem akar többé látni.. 

De szerencsére minden jóra fordult. Aminek teljes szívemből örülök!! Mert tényleg Ő a Mindenem, még ha nehezen hiszi is el. Remélem, hogy még nagyon sok közös emlékünk lesz, amiket soha nem felejtek majd el.
Még a kétségbeesés szélén is csak a közös emlékek jártak a fejemben. Képtelen lettem volna azokat elfelejteni... És szerintem ezzel Ő is így van.
Ide is leírom: szeretlek! Szeretlek!! Szeretlek!!!