Most nem rólam.

Most álmodom? Vagy talán mégsem? Nehéz azt hinni, hogy ez a valóság, ugyanis a lábam alatt nincs talaj. És mégsem zuhanok! Körülöttem különféle tárgyak állnak a levegőben. Rajtam különös, fehér ruha van… hosszú ujja jóval túlér a karomon. Nem érzek semmiféle szellőt, de a ruha csak úgy fodrozódik.

Hogyha megmozdulok… Igen, akkor meg tudom közelíteni a hozzám legközelebb eső tárgyat. Ami egy gyönyörű lónak a szobra volt. Ráültem, mint az igazira szokás, és körülnéztem.

Még több lovas szobor volt ezen a furcsa helyen, és idétlen groteszk alakok. Még szerencse, hogy csak szobrok!

Úgy döntöttem felfedező útra „lebegek”. Hiszen minden ember arra vágyik, hogy repülhessen. Most én megtehetem! Megnéztem közelebbről is a többi szobrot, de nem találtam rajtuk semmi érdekességet. Kivéve persze azt, hogy lebegtek… De hát ez csak álom…

Hirtelen valaki megfogta a vállam. Kiáltás visszhangzott végig a hatalmas üres térben. Gyorsan megpördültem, de mielőtt megláthattam volna ki volt az ijesztgető, elsötétült minden, és én zuhanni kezdtem…

*

Vissza a kegyetlen hétköznapokba.

Olyan érzés volt, mintha magasról estem volna vissza az ágyamba. Kellemetlen… Kikászálódtam a rám gubancolódott takaróból és az ablakhoz sétáltam. Kint még csak épphogy látszott a Nap a távolban. Még aludhattam volna két órát az ébresztő csörgéséig… na, mindegy.

Szerencsére meleg nyári napnak nézünk ismét elébe. Hamarosan beköszönt a nyári szünet, alig várom. És azzal az én szülinapom is.

Kinyitottam az erkélyre vezető ajtót, és leültem a székbe, hogy onnan nézhessem a napfelkeltét. Nem sokszor tapasztalhatom meg ezt a mindennapi, szép eseményt, ugyanis nagyon szeretek aludni. De hát, ha egyszer az álmok nem hagynak…

Arra gondoltam felrakom ide néhány írásomat. Íme az egyik. Persze ennél azért jóval több van :P (: