Az élet nélküle.. semmi lenne...

Barátok nélkül az élet igazán üres lenne. Szinte teljesen.. Nem lenne kivel megosztani örömömet, bánatomat, nem tudnék senkivel sem egy igazán jót beszélgetni. Talán ezek hiányoznának a legjobban.
De szerencsére én igazán remek barátokat tudhatok magam melett.
A mai napom is csodásan eltelt legjobb barátnőmmel. Már annyi cseresznyét ettünk, hogy a végén már majd' kidurrantunk tőle.. x) És jaj' mennyit nevettünk! =D Már egyetlen szó miatt kitört belőlünk a nevetés. ( lásd: őziiii!  xD )

De "sajnos" még a barátokkal töltött kellemes idő sem tudja feledtetni azt a hiányérzetet, amikor szívem másik fele nincsen velem. Ez a különös aggódás-félelem párosítás minden percben velem van. Akármire ránézhetek, csak Ő jut az eszembe.
Ma legalább egy kicsit beszélhettem vele, és mondta nemsokára találkozhatunk és csokizunk egy nagyot (:
Nemrég szóba kerültek azok a dolgok, hogy mihez kezdenénk egymás nélkül.. Én már nem is tudok elképzelni egy délutánt anélkül, hogy hazajövök az iskolából és nem beszélek vele msn-en.. hogy mi legyen a délutáni program. Mi lenne velem e nélkül?! E nélkül: az érzés, hogy valaki viszontszeret, úgy, ahogy még senki az életben.
Az érintése, az ölelése, a csókja nélkül élni... az egyenlő lenne a halálommal...
És ugyan mondja meg nekem valaki, ennek a hiányában mi értelme lenne a további létezésnek? Hiszen akkor már semmi értelme nem lenne...
Éppen ezért félek ( titokban rettegek ) hogy történhet egyszer velem is ilyen. Mit tennék akkor, ha látnám az utcán? Szorongva, összetört szívvel-lélekkel rohannék haza... Talán.
De abban reménykedem, hogy nem lesz ilyen, míg élek sose. Szerintem már nem nyitnám ki senkinek a szívemet, úgy ahogyan neki. Senki másnak, soha többé...
Nagyon nagy kérés lenne, egy hosszú, boldog élet Vele? Szerintem nem. Igaz, hogy sok ember kér ilyet, de nem mindenki érdemli meg. Aki sokat szenvedett azelőtt, miért nem reménykedhet egy boldog jövőben?!
Én reménykedek. És szeretném, ha az álmok nem csak álmok maradnának.